CEM CUP

Fiatalok a pályán

 

Újabb fordulójához érkezett az utánpótlás-nevelés egyik fontos hazai bástyája, a CEM Cup. Ezúttal a Cseh és Szlovák bajnokság helyszínén csapott össze az egyre népesebb, immáron közel húszfős mezőny.

– Nagy öröm, hogy sikerült túlszárnyalni létszámban a három héttel ezelőtti nyitófordulót, hiszen a kategóriában 17 versenyezni, de egyben magát jól érezni vágyó fiatal mérettette meg magát – mesélte a csapatfőnök, Chrobák Jani az elmúlt hétvégi összecsapásról.

A magyar különítmény nagy része már csütörtökön megkezdte az edzéseket a pályán, hiszen ismeretlen helyszín volt mindenki számára. Pénteken az időjárás-előrejelzés nem kecsegtetett semmi jóval, ám ez szerencsére nem jött be, és igazi kánikula fogadta a pilótákat.

Szombaton zajlott a hétvége hivatalos programja, ami két szabadedzésből, egy időmérőből és két versenyből állt hivatalosan. A szabadedzések és az időmérők lementek minden kategória számára rendben, majd kezdődtek a versenyek, melyek sajnos nem a tervek szerint alakultak…

Megviccelte az eső a CEM Cup résztvevőit

A CEM Kupasorozat PW50-es kategóriáján felül az Ohvale110 géposztályban is képviselte a Chrobák Motorsport Egyesületet két fiatallal, név szerint Lukács Tamás és Dézsi Péter állt rajtrácsra. Tamás sajnos az első verseny felvezető körében egy nagyon szerencsétlen ütközés következtében elesett és a térdét, illetve a fejét fájlalta. Kórházba szállították, így a futam nélküle rajtolt el. Dézsi Péter ennek ellenére helytállt, kategóriája nyolcadik helyén végzett, Tominak pedig szerencsére nem lett komolyabb sérülése – csupán a térde zúzódott.

A kalamajka miatt a PW50-es kategória közel 30 perces csúszással kezdhette meg az első futamot. A késlekedés nem hozott szerencsét, hiszen a harmadik körben elkezdett szemerkélni az eső, majd a negyedikben már nagyobb cseppekben esett, és több kicsúszás után a versenyigazgató félbeszakította a versenyt, hiszen első az ifjú motorosok biztonsága. Az időjárás ezután sem kegyelmezett és folyamatos esőzés vette kezdetét. A pálya egyre vizesebb lett és elkezdődött az idegőrlő várakozás. Ez az aszfaltcsík vizes körülmények között borzasztóan csúszós, szó szerint, mint egy jégpálya.

Ezért aztán a versenyigazgatóság hosszas gondolkodás után úgy döntött, eltörli a hétvége további futamait. Sajnos a PW50 kategória nem tudott értékelhető versenyt futni, így nagy kérdés volt, hogy mi legyen a megszakított futam eredményhirdetésével.

A szlovák versenybírák bölcsen úgy határoztak, hogy értékelik a lurkók kitartását, és fél pontszámot kapnak az utolsó, mindenki által befejezett kör alapján. A CEM Kupasorozat egy köztes eljárást választott tehát az értékelésben, hiszen a szabályok szerint, ha nem teljesítik a táv felét, akkor nem értékelhető a futam. Ennek függvényében, mivel a gyerekek tisztességgel versenyeztek a megszakításig, a díjátadón mindenki átvehette a három kör alapján neki járó kupát, azonban a CEM Kupasorozat értékelésébe ez a futam nem számít bele. Ezzel a négyfutamosra tervezett idei sorozat végeredménye három összecsapás értékeléséből alakul majd ki, aminek a következő állomása a Black Star Speedway Visonta lesz 2020.09.06-án, ahol szeretettel várunk minden érdeklődőt – tette hozzá Chrobák.

„Az időjárás most sajnos nem volt velünk, és valódi verseny nélkül maradtak a gyerekek. Úgy tűnhet, ebben a formában felesleges is volt a kiutazás, ám mindent összevetve jól döntött a versenyigazgató a futamok eltörlésekor. Ennek ellenére a gyerekek becsülettel küzdöttek, versenyeztek a leintésig, ezért mindegyikőjüknek kijár a dicséret. Bízunk benne, hogy a CEM Kupasorozat következő fordulóján, szeptember 6-án, Visontán kegyesebbek lesznek az égiek és nyugodtabb körülmények között lesz lehetőségük a gyerekeknek bizonyítani – foglalta össze a hétvége eseményeit a csapatfőnök, Chrobák Jani.

 

forrás:  https://sportmotor.hu